Élete

1839-1910

A későbbi evangélikus püspök 1839. augusztus 19-én született a Nógrád vármegyei Csehbereken. Tanulmányait Aszódon, Selmecbányán és Pozsonyban folytatta, majd 1859-től a jénai egyetemre iratkozott be a teológiai fakultás hallgatói közé. Hazatérve, előbb nevelői állást vállalt, majd 1862-ben Pesten állt lelkészi szolgálatba káplánként. 1864-től irsai, 1866-tól haláláig miskolci lelkész. Hűséges és szeretettel végzett gyülekezeti szolgálatát mutatja a miskolci gyülekezet százéves fennállása alkalmából megjelent Emléklapok című gyülekezettörténeti munkája (1883). A hegyaljai egyházmegye 1887-ben főesperesévé választotta, 1874-tól a tiszai egyházkerület jegyzője, majd 1890-tő1 püspöke volt, mely tisztében az 1895-ben életbe léptetett új egyházi törvénykönyv bevezetését követő lemondása után újraválasztották.

Kiterjedt egyházépítő tevékenységének számos területen nyomait lelhetjük. Meghatározó szerepe volt az 1891-94-es budapesti első zsinaton, amely új egyházalkotmányt adott az evangélikus egyháznak, hosszú évtizedekre fektetve le felépítésének és működésének alapjait. Kezdettől választmányi tagja, 1904-től pedig egy évig elnöke is volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak.

 A protestáns-evangélikus történelmi hagyomány szellemében állította szolgálatba munkaerejét a szociális jótékonyság területén is. A Székács József püspök által 1866-ban alapított Magyarhoni Egyetemes Evangélikus Egyházi Gyámintézet 1872-ben jegyzőjévé, 1886-ban pedig elnökévé választotta. A gyámintézet feladata részben a lelkészi özvegyek és árvák támogatása, részben a hátrányos helyzetű gyülekezetek és szórványok közegyházi felkarolása volt (a későbbiekben a szervezet - német mintára - Gusztáv Adolf svéd király nevét vette fel). A gyülekezeteket támogató közegyházi alap korábban ismeretlen intézményének jelentősége nem pusztán az anyagi áldozatvállalásban, hanem a testvéri felelősségvállalásban is rejlett. Mint az intézet jegyzője kapott felkérést 1884-ben a szervezet történetének megírására A magyarhoni egyet. ev. egyházi gyámintézet múltja és jelene címmel (Miskolc, 1885.). E munkájának előszavában - túlmutatva az általa nagyra becsült gyámintézet fontos szerepén is - írt az evangélikus közegyházi összetartozás életbevágó jelentőségéről is: "Segítsen (ti. a gyámintézet) csakugyan szegénységünkön! Fejlessze csakugyan a közszellemet! Szegénységgel még megélhetünk, közszellem nélkül már nem!" A továbbiakban pedig ennek az összetartozásnak a tudatossá tételét és gyakorlati megvalósítását sürgette: "Szeresse közegyháza közjavát mindenki, hogy a közegyház szabadnak maradhasson. Maradjon szabadnak ezutánra is, hogy egyházát igazán szerethesse mindenki!"

Korányi András