Miért Zelenka Pál?

        Az 1870-es évek második felében jött létre Székács József munkájának eredményeként az egyetemes gyámintézet, amely elsősorban a szórvány gyülekezetek megsegítését szolgálta. A lelkészekről való gondoskodás továbbra is elsősorban a gyülekezetek feladata maradt. A munkájuk ellátására koruk, vagy egészségi állapotuk miatt képtelen egyházi alkalmazottak, illetve özvegyeik, árváik sorsa változatos volt. Ahol a gyülekezet anyagi ereje, illetve az idős lelkészéhez való kötődése engedte, ott a haláláig gondoskodott pásztoráról. Gazdagabb gyülekezetekben idősebb korára a lelkész gyűjthetett akkora vagyont, hogy ellátásáról maga is tudjon gondoskodni. Az is gyakran fordult elő, hogy az idős lelkész gyermekeihez költözött, akik gyakran maguk is lelkészek, vagy lelkésznék voltak. A lelkészözvegyek- és árvák helyzete még kilátástalanabb volt, legfeljebb ideig-óráig tartó ellátásra számíthattak és a szokásjog alapján a parókiát hat hónapon belül el kellett hagyniuk.

            A 19. század közepétől először egyházmegyei önkéntes nyugdíjpénztárak alakultak, 1867 után a dunáninneni kivételével egyházkerületek is megalkották saját nyugdíjpénztáraikat. A bányai egyházkerületben Szeberényi Gusztáv püspöksége idején (1872-1890) jött létre a kerületi nyugdíjpénztár, amelynek gyarapítására a püspök minden eszközt felhasznált. 1876-ban Baldácsy Antal katolikus főúr a protestáns egyházakra hagyta vagyonát és földbirtokait. Az ebből a vagyonból létrejött Baldácsy-alap egyebek mellett a lelkészek özvegyeinek és árváinak is segítséget nyújtott.

            A gyülekezeti alkalmazottak szociális ellátásáról gondoskodó egyetemes nyugdíjintézetet 1894-ben zsinati törvény hozta létre. Ez az egészségügyi okok miatt munkaképtelenné vált, vagy 70. életévüket betöltött lelkészek, tanítók, kántorok (énekvezérek), illetve ezek özvegyei és árvái részére határozott meg egységes összegű nyugdíjat. Az ehhez szükséges járulékot a lelkészek és a gyülekezetek is kötelesek voltak fizetni. A törvény szerint a nyugdíjintézetnek 1897-ben kellett megkezdenie működését.

            A törvényjavaslat előterjesztője Zelenka Pál (1839-1910), a tiszai egyházkerület Miskolcon szolgáló püspöke (1890-1910) volt. A javaslattal a gyülekezetek terheit akarta csökkenteni és a lelkészek, tanítók munkamorálját erősíteni. A nyugdíjintézeti törvényt előkészítő bizottság elnöki tisztét is ő látta el a zsinaton. Zelenka 1886-tól kezdve a gyámintézet elnöke volt. Gyámintézetei elnökként látta, hogy a gyülekezetek és a lelkészek megsegítését intézményileg is ketté kell választani. Az egyetemes egyház szociális intézményeit azért is fontosnak tartotta, hogy a „közszellemet”, azaz az egyházi összetartozás érzését is megerősítsék: „szegénységgel még megélhetünk, közszellem nélkül már nem!” Zelenka Pál úttörő szerepe az egyetemes nyugdíjintézet létrehozásában méltóvá teszi arra, hogy a 21. század megváltozott körülményei között hasonló szerepet betöltő közegyházi alap az ő nevét viselje.

Kertész Botond